A kar története

Közlekedési Műszaki Egyetem

A közlekedésmérnök képzés 1951-ben Szegeden indult az Öthalmi laktanya épületében, majd a Vásárhelyi sugárút volt gépkocsizó laktanyájában. Irányító főhatósága a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium volt. Az új Közlekedési Műszaki Egyetem (KME) az eredeti elképzelések szerint széles profilú lett volna, felölelve az út- és vasútépítés eszközeivel és berendezéseivel kapcsolatos valamennyi szakmai ágazatot, továbbá a vasúti-, közúti-, vízi-, és légiközlekedés és járművei területét. Első lépésként a vasútépítési és vasúti üzemeltetési szakok indultak. Az oktatást 16 oktató végezte, akik közül hatan Budapestről jártak Szegedre. Közülük 11 volt főállású, de több óraadó is közreműködött az alaptárgyi és szaktanszékeken, valamint az akkori előírásoknak megfelelő politikai, nyelvi, katonai és testnevelési feladatok ellátására szer­vezett oktatói csoportokban.

Költözés Szolnokra

1952-ben az egyetemet Szolnokra helyezték át, ahol a megyei Bíróság épületében kapott helyet. 1953-ban az Út- és Vasútépítési szakokat leválasztották a KME-ről és Buda­­pestre az Építőipari Műsza­ki Egyetem (ÉME) Építőmérnöki Karára helyezték át. Ezzel egyidejűleg Szolnokon megalakult a gépjármű üzemeltetési szak, és a vasútüzemeltetési szakon belül a vasúti távközlési és biztosító-berendezési ágazat.

Költözés Budapestre

1956 elején megkezdődött a KME Budapestre költöztetése, és be- ­tagozódása az ÉME és a KME összevonásából létesült Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetembe (ÉKME) annak egyetemi szintű okleveles mérnökképzést adó, Közlekedési Üzem­mérnöki Karaként. Kez­detben az egyetem központi (K) épületében kapott ideiglenes elhelyezést, majd a Hadmérnöki Kar megszűnése után – 1958-tól közel 20 éven át – a Kinizsi utcai volt Református Gimnázium épülete lett a Kar szék­helye.

Budapesti Műszaki Egyetem

1967-ben került sor a BME és az ÉKME egyesítésére, Budapesti Műszaki Egyetem (BME) elnevezéssel. Kialakult a Kar végleges arculata, okl. közlekedésmérnökök, és a közlekedés céljait szolgáló okl. gépészmérnökök képzésére (járműgépész és gépesítési szakokon). Az oktató-nevelő és tudományos munka szervezeti kereteit az Aero- és Termotechnika, az Építő és Anyagmozgató Gépek, a Gépelemek, a Gépipari Technológia, a Gépjárművek, a Közleke­désautomatikai, a Közlekedésüzemi, a Közlekedésgazdasági, a Matematika, a Mechanika és a Vasúti Járművek Tanszék képezte. 1979-ben felépült a Sztoczek utcai járműgépész (J) épület, majd 1984-ben a Z épület a Bertalan Lajos utca 2. alatt. Ezáltal a Kar teljes egészében csatlakozott az Műegyetem budai campusához.

A 60-as évek közepétől mind a szakmérnök kép­zés, mind a gazdasági mérnökképzés nagymértékben fejlő­dött a Karon. 15 szakmérnöki szakon és a gazda­sági mérnöki szak  5 ágazatán folyt posztgraduális képzés, és az egyes szakok többszöri beindítására is sor került.

1978-ban korszerűsítettük a Kar valamennyi szakának tantervét. A köz­lekedési szak hallgatói közlekedésmérnöki diplomával, a járműgépész és a gépesítési szak hallgatói pedig gépészmérnöki diplomával fejezték be tanulmányaikat. Ez a tanterv maradt érvényben 1991-ig.

A járműgépész szakon folyó képzés 1985-től a re­pü­lő­gépész, 1988-tól, pedig a hajóépítő gépész ágazat beindításával bővült. A járműgépész és a gépesítési szak hallgatói számára 1985-től további szaktárgy-csoport választási lehetőség állt fenn, módot adva a járműgyártás és -javítás tárgykör elmélyültebb tanulmányozására. Karunkon 1976-tól 1990-ig a hajózási és a hajógépész szakokon 3 éves főiskolai szin­tű üzemmérnök kép­zés is folyt.

Strukturális átalakítások

A Kar moduláris tantervét 1991-ben, a Kar alapítása 40 éves jubileumának évében vezettük be, melyet a Közlekedési Minisztériummal szoros szakmai együttműködésben, vállalatok és intézmények véleményének messzemenő figyelembevételével alaítottunk ki. Az új kari tanterv bevezetése után 2 évvel az Egyetem Tanácsa elfogadta a kredit rendszerű képzés koncepcióját.

A Közlekedésmérnöki Kar mindig is fontosnak tartotta a végzett okleveles mérnökök szervezett továbbképzését, és már régóta folytat gazdasági-mérnök képzési és szakmérnök képzési tevékenységet. A hagyományos járműgépész, városi közlekedési, közlekedési rendszertechnikai és közlekedésbiztonsági műszaki szakértői szakokon túl, a műszaki diagnosztika, a karbantartás, a mérnöki menedzsment és logisztika szakterületén is indított képzéseket. 1995-től Egyetemünk kapta meg a felsőfokú munkavédelmi képzések felügyeletét.

Fontos mérföldkő volt a Kar életében a nappali doktori képzés beindítása 1993-ban. Ennek továbbfejlesztéséből kialakult a Karon akkreditált „Közlekedéstudományok Doktori Iskola” és a „Járművek és Mobil Gépek Tudománya Doktori Iskola”, ezek adták a hazai közlekedési és járműtechnikai tudományos kutatói és az egyetemi oktatói utánpótlás legfőbb forrását.

A 2005-ben elfogadott felsőoktatási törvény előírásaihoz iga­zodva 2006. szeptemberétől Karunkon is beindult a lineáris kétlépcsős mérnökképzés, a­mely­nek első lépcsőjében a közlekedésmérnöki BSc szakon 3 szakirányon folytattunk mérnökképzést. A három szakirány kapcsolódott Karunk hagyományos képzési profiljához, nevezetesen a közlekedési folyamatok, a járműtechnika és a logisztika szakterületeihez. 2010 szeptemberében be­indult Karunkon a járműmérnöki BSc alapszak képzése, majd  2012 szeptemberében a logisztikai mérnöki BSc alapszakon is. Karunk MSc szakjai: Közlekedésmérnöki mesterszak, Logisztikai mérnöki mesterszak és Járműmérnöki mesterszak. A mester szakjainkon tanulmányaikat folytató első nappali tagozatos hallgatóink 2012 februárjában kezdték meg záróvizs­gáikat.

Karunk képzési profiljának pontosabb meghatározása érdekében 2011-től Karunk neve „Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar”-ra változott.