A kari hallgatók számára a BME a Baross Gábor Kolégiumban biztosít kollégiumi elhelyezést. Az impozáns épület Újbudán, a Bartók Béla út 17. szám alatt helyezkedik el, az egyetem K (központi) épületétől, a karunk által használt ST, J és L épületektől az egyetem központi könyvtárától és sportközpontjától csupán néhány percnyi sétára. Számos busz-, villamos-, és metróvonal érhető el szintén rövid idő alatt, így fél órán belül a frekventáltabb budapesti helyekre, pályaudvarokra is eljuthatunk. Nem elhanyagolható szempont a környéken található tengernyi kisbolt, étkezde, könyvtár, pláza, mozi, kulturális és sportolási lehetőség, vendéglátó- és szórakozóhely és ezen kívül szinte minden, amire egy egyetemistának szüksége lehet.

Baross Gábor Kollégium

A kollégiumban 2-3-4 ágyas lakószobák vannak, melyek teljesen bútorozottak, tehát ágy, szekrény, íróasztal található bennük. A kollégium gondnokságán lehet kérni takarót és ágyneműt is, de aki a sajátját szeretné használni, természetesen arra is van lehetőség. Minden szobában van egy mosdókagyló és tükör is, ahol akár a reggeli fogmosást, készülődést is le lehet bonyolítani, azonban a folyosókon található több vizesblokk is, gyakran takarított zuhanyzókkal, mosdókagylóval és toalettel. A vizesblokkokban kaptak helyet a mosó- illetve szá- rítógépek is, annak érdekében, hogy a szennyes ruhát ne kelljen mindig hazavinni. A folyosók végein alakítottak ki szintenként két-két konyhát, ahol villanytűzhely, mosogatótálca és egy viszonylag nagy asztal áll azok rendelkezésére, akik megunják a menzakosztot vagy a környékbeli gyrososok ételeit és főzésre adják a fejüket. Ha valaki szeretné eltenni, lefagyasztani az ételt, megteheti, hiszen a szobákban hűtő is van.

Néhány, manapság szinte nélkülözhetetlen – de legalábbis praktikus – berendezést azonban a kollégistáknak kell beszerezni, például mikrohullámú sütőt, vízforralót. Ezeket a tárgyakat érdemes a lakótársakkal együtt meg- venni, vagy előzetesen egyeztetni, hátha valakinek van otthon felesleges, ugyanis szobánként egy-egy bőven elég, a többi csak a helyet foglalná, így azonban minimális költségből komfortosabbá tehetjük a lakhelyünket.

 

Minden kollégiumi szobában van internet elérési lehetőség is, mely egy előre meghatározott összegért egész félévre igénybe vehető, a rendszergazdák pedig készségesen segítenek mindennemű probléma esetén. A frissen beköltöző lakóknak már kezdetektől biztosított a net egy darabig, hogy a regisztrációt és a jelentkezést le tudják bonyolítani, illetve a tanulás, kapcsolattartás az otthoniakkal is zökkenőmentes legyen az első pár hétben.

Az épületben állandó (0-24) portaszolgálat, mágneskártyás beléptető-rendszer, néhol biztonsági kamerák próbálják minél hatékonyabban kiszűrni a hívatlan vendégeket. A kollégisták a portástól tudják elkérni a különféle helyiségek kulcsait, valamint a takarításhoz szükséges porszívót. További „szolgáltatásként” említendő meg, hogy a portások igazán szeretnek beszélgetni, így szabad óráinkban akár velük társalogva is elüthetjük az időt.

A Baross koli a kari hallgatói közösségi élet fellegvára is. Itt kapnak helyet a rendezvények, illetve itt találhatók a hallgatókból szerveződő öntevékeny körök bázisai is, melyek szakmai, hagyományőrző vagy éppen egymást szórakoztató tevékenységeket űznek.

A mozgás szerelmesei is könnyedén megtalálhatják a számításaikat, hiszen kollégiumban található külön kondi- és kardióterem, pingpongterem, jól felszerelt sportszertár, illetve lehetőség van kerékpárt bérelni, mindezeket pedig ingyenesen, vagy igen kedvező áron vehetik igénybe a lakók.

Kert

Hogy semmilyen terület ne maradjon lefedetlen, meg kell említeni az alagsorban található szigetelt próbatermet, ahol a zenészek élhetik ki vágyaikat. Érdekesség, hogy ez a helyiség nagy szerepet játszott a volt és jelenlegi kari hallgatókból álló Kisföldalatti zenekar megalakulásában. Akik szeretnek kicsit elvonulni, csendben tanulni, azok a tanulószobában vagy a számítógépteremben sajátíthatják el a tananyagot. A kertben található padokon lehet tanulni, beszélgetni, üldögélni, míg a nemrégiben átadott filagória remek helyszínt biztosít baráti összejövetelek, sütögetések lebonyolításához.

Első félévben főlleg szociális helyzet alapján történik a felvétel, a további félévekben a pontszámítás a megszerzett kreditek, a közösségi tevékenység és a szociális helyzet alapján történik, így már csak azért is érdemes jól tanulni és közösségileg aktívnak lenni, hogy az ember bekerüljön a koliba.

[su_youtube url=”http://www.youtube.com/watch?v=y_JtJtkb4r4″]