Hallgatói pályázat Diszruptív technológiák területén

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 23. § alapján.

Előzmények: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Neumann János Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem „Diszruptív technológiák kutatás-fejlesztése az e-mobility területén és integrálásuk a mérnökképzésbe” (EFOP-3.6.1-16-2016-00014) címmel pályázatot nyert el.

Frissítés: Az ösztöndíj felhívás elektronikus leadási új határideje március 27. 16.00 óra.

A pályázatokat nem elég papíralapon leadni, azt mindenképpen el kell küldeni elektronikus módon az orsolya.molnar@mail.bme.hu e-mail címre!

 

A projekt célja az egyetemi tudományos – kutatói – technológiai – innovációs tevékenység fejlesztése, ide értve a human utánpótlás feltételrendszerének javítását; az egyetemek (tudásbázisok) szerepének a növelését és a „quadruple helix” „tudás négyszög” kiépítését, bővítését.

A projekt szakmai programja a hibrid propulziós technológiai fejlesztése és alkalmazása kisrepülőgépek, légi eszközök megvalósításában, illetve ehhez kapcsolódóan a diszruptív technológiák fejlesztéséhez szükséges tudás és kompetenciák fejlesztésében.

(tovább…)

EFOP 344 HALLGATÓI ÖSZTÖNDÍJ EREDMÉNYEK

Az EFOP-3.4.4-16-2017-00030 – Jövő új útjai a pályaválasztás és az autonóm autózás világában és az EFOP-3.4.4-16-2017-00025 – Bepillantás a jövődbe! – Komplex műegyetemi pályaorientációs és továbbtanulást segítő programok c. projekt keretében 2018 februárjában közzétett hallgatói ösztöndíj kiírásra beérkezett pályázatok elbírálása megtörtént, az ösztöndíjat nyert hallgatók listája lentebb található.

Az ösztöndíj pályázat nyertesei:

Neptun kód
QKRA9N
I2OKVP
W1BDUW
PCB596
V9FQ0G

Meghirdették a 2017. évi BME – Pro Progressio innovációs díj pályázatát

A Műegyetem legjelentősebb innovációs teljesítményeinek jutalmazását célzó elismerésre 2018. március 28-ig lehet jelentkezni.

pro progressioPro Progressio Alapítvány a magyarországi vállalatok adományai révén kiemelten támogatja a tehetséggondozást és az innovációs tevékenységet. A szervezet kuratóriuma 2011-ben, az intézmény vezetésével közösen alapította meg az évente egyszer kiadható, a Műegyetem legjelentősebb innovációs teljesítményeinek elismerésére szolgáló díjat, amelyre a BME oktatói, kutatói vagy oktatói, kutatói csoportjai pályázhatnak. (tovább…)

Johann Puch autóipari díjra pályázhatnak a hallgatók

johann puchA Magna járműipari cég 20.000 euró összdíjazású versenyt hirdet járműmérnöki szakdolgozatok vagy diplomamunkák díjazására, továbbá új termékek, vagy innovatív autóipari eljárási folyamatok területén megvalósítható tervek kapcsán.

Részletek és további információ a csatolt felhívásban, valamint az alábbi linkeken találhatók:

Johann Puch Automotive Awards 2018

www.magnasteyr.com/jpaa/Master_Diplomarbeiten
www.magnasteyr.com/jpaa/OpenInnovation

Hallgatói ösztöndíj pályaválasztási és pályaorientációs programok támogatására

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.) ösztöndíj pályázatot hirdet a BME Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 23. § alapján.

Előzmények: A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, valamint a Pannon Fejlesztési Alapítvány pályázatot nyert el „Jövő új útjai a pályaválasztás és az autonóm autózás világában” címmel, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló EFOP-3.4.4-16-2017-00030 projekt keretében. Valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem további pályázatot nyert „Bepillantás a jövődbe! – Komplex műegyetemi pályaorientációs és továbbtanulást segítő programok” címmel, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló EFOP-3.4.4-16-2017-00025 projekt keretében.

(tovább…)

Hallgatói ösztöndíj eredmények

Az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 – Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan című projekt keretében  közzétett hallgatói ösztöndíj kiírásra beérkezett pályázatok elbírálása megtörtént, az ösztöndíjat nyert hallgatók listája lentebb található.

Az ösztöndíjszerződés megkötésének folyamata egyedileg zajlik, a hallgatók e-mailen kapnak értesítést a további lépésekről.

Neptun kód Jogviszony kezdete Jogviszony vége téma
OJN2BW 2018.02.01 2018.06.30 Autonóm járművek trajektória követési lehetőségei
WMHSRI 2018.02.01 2018.06.30 Everyday teszt scenario eszközigényeinek kidolgozása
Szenzor klaszter/ Innovatív szenzortechnológiai megoldások kutatása
J0RCE1 2018.02.01 2018.06.30 Benzinmotorral szerelt Smart autonóm tesztjármű hibriddé alakítása
Benzinmotoros és villamos hajtások szinergiájának vizsgálata
HCEOJJ 2018.02.01 2018.06.30 Everyday teszt scenario eszközigényeinek kidolgozása
Szenzor klaszter/ Innovatív szenzortechnológiai megoldások kutatása
G981WN 2018.02.01 2018.06.30 Kritikus közlekedési tesztkörnyezet a magasan automatizált és autonóm járművek számára
Q7CSOM 2018.02.01 2018.06.30 Beágyazott vezérlők biztsonági tesztelése
CEM2NX 2018.02.01 2018.06.30 Teszpálya, közúti teszteléssel kapcsolatos tesztelési módszerek kutatása
EL1BGG 2018.02.01 2018.06.30 Privacy kérdések vizsgálata modern gépjárművekből gyűjtött log adatok feldolgozása során
QB6NA1 2018.02.01 2018.06.30 Önvezető járművek térképi támogatása
KXOETO 2018.02.01 2018.06.30 Parkolóhely detektálás autonóm valet parking rendszerhez
SRF9CJ 2018.02.01 2018.06.30 Pályageometria tervezés alacsony sebességgel

Autonóm Járműirányítási Mérnök mesterszak indul szeptembertől a Karon

Aautókutonomous Vehicle Control Engineer, azaz Autonóm Járműirányítási Mérnök mesterszakot indít 2018. szeptemberben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara. Az angol nyelvű képzés célja, hogy a járműipar legdinamikusabban fejlődő területéhez kapcsolódva, az önvezető járművek fejlesztésére képezzenek szakembereket az egyetemen.

(tovább…)

Hallgatói ösztöndíj eredmények

Az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00001 – Tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztése autonóm járműirányítási technológiák területén c. projekt keretében 2017 decemberében közzétett hallgatói ösztöndíj kiírásra beérkezett pályázatok elbírálása megtörtént, az ösztöndíjat nyert hallgatók listája lentebb található.

A nyertes hallgatókat kérjük, hogy 2018. február 1. és 6. között jelentkezzenek Sepler Ágnesnél (BME KJK ST. épület 1. emelet 110. (titkárság)) a szerződésüket aláírni, az aláíráshoz hozzanak magukkal hallgatói jogviszony igazolást, melyen szerepel a tanulmányaik lezárásának várható időpontja.

(tovább…)