Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

Varga István tanár úr közlekedésmérnöki diplomájának megszerzése után a Paksi Atomerőműben fejlesztett nagy biztonságú rendszereket. Most karunk dékánjaként olykor pattanásig feszült oktatási problémákkal kell, hogy szembenézzen. Februári tanárinterjúnkban dékán úr, ahogy az mérnökemberek közt szokás, minden kérdésünkre egyenes, számadatokkal színesített választ adott.

Hogyan került a közlekedés bűvkörébe?

A Lékai János Hajózási Szakközépiskolába jártam, annak idején oda csak fiúkat vettek fel, akik matrózként vagy technikusként, géptisztként szerettek volna szolgálni. Hajózni szerettem volna eredetileg, a matrózvizsgám meg is van. Utána gondolkodtam, hogy esetleg Győrbe megyek, ott van hajóstiszti képzés vagy Budapesten, a műegyetemen folytatom. Végül ide jöttem, itt “elfajzottam” és közutas lettem.

A hajózásnak és hajóépítésnek a MAHART tönkremenetele óta valódi hazai bázisa nincsen. Régen a Ganz is hatalmas hajókat gyártott, ma már ilyen nincs, úgyhogy ettől el kellett fordulnom. Akkor, az egyetemen tetszett meg a rendszer- és irányításelmélet, illetve a közút, hiszen az autók mindig is érdekeltek, 17 évesen már megvolt a jogosítványom. Végül a két terület keverékénél kötöttem ki.

A közlekkar padsorai, az atomerőmű, majd ismét a közlekkar katedrája közt nagyon rövid idő telt el. Kezdetektől fogva voltak dékáni ambíciói?

Annak idején nem gondoltam erre. 1992 és 1997 közt jártam ide közlekedésmérnöknek, osztatlan képzésben, mi az utolsó évfolyam voltunk, amelyik még nem kreditrendszerben tanult. Utána én azt hittem, hogy fejlesztőmérnök leszek, de inkább a kutatás irányba mentem el. Ha az ember felírja a képleteket, a végén kap egy megoldandó mátrixot. Hogy amögött milyen műszaki tartalom van, már szinte másodlagos kérdés. A feladatok majdnem mindig ugyanolyan problémára vezetnek. Az atomerőmű úgy adódott, hogy mivel jól tudtam programozni, a védés után Bokor professzor megkeresett, mivel a SZTAKI-ban éppen volt felvétel, és megkérdezte, hogy ott esetleg egy paksi projektbe beszállnék-e. (tovább…)

A TDK-zás előnyeiről Veress Árpáddal, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnökével beszélgetett a Műhely.

Hónapokat foglalkozni egy témával, ami tényleg érdekel, könyveket bújni, még akkor is, ha másnap nincs ZH, majd pontot tenni a dolgozat végére, és izgatottan várni a napot, amikor mindenki beszámolhat kutatási eredményeiről. Az egyes őszi szemeszterekben csaknem 800 műegyetemista választja ezt a kifizetődő életformát.

Mit profitálhatnak a hallgatók a TDK dolgozat beadásából?

A Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel mind szakmailag, mind emberileg a hallgató javát szolgálja. A dolgozat elkészítésével járó fejlődés vitathatatlanul a jelentkező hasznára válik, amelyből későbbi tanulmányai, valamint a munkavállalás során is profitálhat. A kutatás teljes folyamatában egy kérdés vagy probléma megfogalmazásától kezdve, a dolgozat megírásán keresztül, az eredmények prezentálásáig fejlődik a hallgató problémamegoldó-képessége, amelyet az élet minden területén hasznosíthat. Továbbá a kellő elszántsággal rendelkező, jó helyezést elérő diákok olyan rangos megmérettetéseken vehetnek részt, mint az OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia), ahol nemcsak Egyetemünk hírnevét öregbíthetik, hanem értékes kapcsolati tőkére és tapasztalatra is szert tehetnek. Az Egyetem, az ipari és kutatóintézeti szponzorok, illetve az Egyetemi Hallgatói Képviselet komoly összegekkel támogatja az eredményeket elérő tehetséges fiatalokat, lehetővé téve többek között a különböző konferenciákon való részvételüket. Fontos azonban kiemelni, hogy a TDK nemcsak a hallgatók számára tartogat előrelépési lehetőségeket.

(tovább…)