Járműmérnök

Alapképzés (BSc):

 

Az alapképzés célja olyan járműmérnökök képzése, akik képesek a közlekedési-, szállítási- és logisztikai folyamatok sajátosságait figyelembe véve a közúti, vasúti-, vízi- és légi járművek, építő- és anyagmozgatógépek üzemeltetésére. Tervezésükkel, fejlesztésükkel, gyártásukkal és javításukkal kapcsolatos mérnöki alapfeladatok megoldására törekednek. E feladataikat a biztonság, a környezetvédelem és az energiagazdálkodás szempontjait figyelembe véve képesek ellátni. A megszerzett ismeretek birtokában alkalmassá válnak a képzés második ciklusának (MSc) megkezdésére.
Az oktatás többlépcsős szerkezetű tanterv keretében folyik: az első három félévben az alapozó természettudományos, gazdasági és humán ismeretekkel és a szakmai törzsanyaggal ismerkednek meg a hallgatók. A negyedik félévtől a választott specializációk szerint változik a képzés.

Az alapszak specializációi:

Gépjárművek specializáció

A hallgatók megismerkednek a gépjárművek felépítésétől kezdve a motorokon, erőátviteli rendszereken, futóművek, fék és kormányrendszereken keresztül egészen a kiegészítő elektronikus berendezésekig, valamint a gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódó minden lényeges témával.

Légi járművek specializáció

A specializáció hallgatói elsajátítják a repülőgépek berendezésinek felépítését és üzemeltetését. Megismerik a szükséges áramlástechnikai, illetve aerodinamikai tudományokat, a repülőgépek hajtóműveinek és szerkezetének működését.

Vízi járművek specializáció

A specializáció hallgatói megismerkednek a tengeri és folyami hajókkal, a szükséges áramlástani ismeretekkel, a hajók felépítésével, gépészeti, illetve villamos berendezéseivel. A végzett hallgatók ismerik a hajók fedélzeti berendezéseit és elsajátítják a hajók komplex felépítését.

Vasúti járművek specializáció

A hallgatók megismerkednek a villamos és dízel- vontatású kötöttpályás járművek és járműszerelvények szerkezeti kialakításával és mechanikai tulajdonságaival. A végzett hallgatók elsajátítják a dízelmotorok felépítését és működését.

Építőgépek specializáció

Egy külön iparághoz, az építőipar gépesítéséhez kapcsolódó specializáció. A hallgatók megismerkednek az építési folyamatokkal, illetve az azt kiszolgáló gépek szerkezeti kialakításával és működtetésével.

Automatizált anyagmozgató berendezések és robotok specializáció

Az üzemen belüli vagy üzemen kívüli anyagmozgatás automatizálásával ismerkednek meg a hallgatók. A végzett mérnökök képesek ezen problémák kezelésére és optimalizálására rendszertechnikai ismereteik segítségével.

Járműgyártás specializáció

A hallgatók megismerkednek a járművek anyag- és gyártási technológiáival, a gyártásautomatizálással, a járműgyártás és összeszerelés folyamataival és minőségbiztosítási rendszereivel. Továbbá betekintést kapnak a járműdiagnosztikai módszerekbe és annak eszköztárába.

Járműmechatronika specializáció

A mechatronika alapvetően a gépészet, az elektronika és a számítógépes irányítás egymás ha-tását erősítő integrációja. A specializáció hallgatói e három komponenst, rendszert tudják kezelni, különös tekintettel a járművekben előforduló alkalmazásukra.

Járműfelépítmények specializáció

A specializálódó hallgatók a járművek felépítményének kialakítását és üzemeltetését sajátítják el, a használatos modern szoftverek és technológiai anyagok ismeretében.

 

Mesterképzés (MSc):

 

A hét féléves alapképzés folytatása a négy féléves járműmérnöki mesterképzési szak. Célunk olyan okleveles mérnökök képzése, akik a BSc és az MSc képzés elvégzése után képesek különböző járművek fejlesztésére, tervezésére, gyártására, a bennük végbemenő folyamatok kutatására. A mesterképzés felkészít a vezetői feladatok ellátására, a járművek és mobil gépek témakörébe tartozó kutatási-fejlesztési feladatok megoldásában való alkotó részvételre, valamint a gépészeti tanulmányok PhD képzés keretében való folytatására is.

A duális képzésben részt vevő hallgatók egy adott vállalat munkafolyamataihoz és kultúrájához kapcsolódó ismereteket sajátíthatnak el és közvetlen munkatapasztalatokat szerezhetnek a végzés után betöltendő pozíciók mibenlétéről és követelményeiről.

A mesterszak specializációi:

Autómérnöki specializáció, repülőmérnöki specializáció, hajómérnöki specializáció, vasúti járműmérnöki specializáció

A specializációnak megfelelő járművek rendszerszemléletű tervezése és fejlesztése, a közlekedési pályával és létesítményeivel, valamint az irányító rendszerrel való kölcsönhatások tanulmányozása, a járművek dinamikai folyamatai, a pálya-jármű rendszer szimulációja és optimális tervezése. Komplex járműrendszer-tervezési projekt feladatok megoldása.

Mobil munkagépek és építőgépek specializáció, Automatizált anyagmozgató rendszerek specializáció

A mobil munkagépek, építőgépek illetve automatizált anyagmozgató berendezések rendszerszemléletű tervezése és fejlesztése, az építési tereppel illetve az anyagáramlási folyamattal és az irányító rendszerrel való kölcsönhatások tanulmányozása, a gépek dinamikai folyamatai, rendszer-szimuláció és optimális tervezés. Komplex tervezési projekt feladat megoldása.

Járműgyártás és javítás specializáció

A járműtechnikában alkalmazott korszerű anyagok, anyagvizsgálati módszerek tanulmányozása. A jármű-specifikus gyártástechnológiák, előtérbe helyezve az automatizált gyártósorok műszaki kérdéseit. Korszerű felület kikészítési- és bevonat-technológiák. Automatizált szereléstechnológiák. A hibafeltárás korszerű, diagnosztikán alapuló módszerei, információs rendszerek. A járműjavítás korszerű módszerei, minőségbiztosítás.

Járműrendszer-mérnöki specializáció

A járművek rendszerszemléletű tanulmányozása: szerkezeti rendszerek, energetikai rendszerek és irányítási rendszerek. A jármű, mint irányított, mozgó objektum üzemi környezetével való kölcsönhatásai. Járműrendszer-szimuláció és optimálás. Intelligens járművek, az irányító rendszerrel való kölcsönhatások tanulmányozása. Járműrendszer-dinamika és kontroll. Komplex járműrendszer-tervezési projekt feladat megoldása. Járművek üzemeltetés elméletének, biztonságtechnikai kérdéseinek tanulmányozása.

Közlekedésbiztonsági specializáció

A közlekedési balesetekkel kapcsolatos eljárások, jogi környezet, emberi hatások, balesetek kiértékelése, elemzése, kárfelvételi eljárások, szakértői vélemények kérdéseinek tárgyalása. Járműdinamikai számítások és szimulációk, aktív és passzív járműbiztonság, közlekedés-biztonság tanulmányozása. Gépjárművek műszeres vizsgálati eljárásai.

Járműautomatizálás specializáció

Járművek automatizálási rendszereinek rendszerszemléletű tervezése és fejlesztése. Vezetőtámogató és autonóm járműirányítások, valamint az ehhez szükséges részrendszerek. Környezetérzékelő, vezérlő és szabályozó rendszerek. A biztonság és megbízhatóság figyelembevétele a tervezés során. Járművek dinamikája, rendszer-szimulációja és optimális tervezése. Komplex járműautomatizálási rendszer projekt feladat megoldása.

Járműfelépítmény tervezőmérnöki  specializáció

Járműfelépítmények tervezése és fejlesztése. Felépítmények fajtái, alkalmazási típusai, konstrukciója, szerkezeti anyagai, mechanikája, valamint irányítástechnikai rendszerei. A tervezési és vizsgálati folyamatok lépései és korszerű eszközei. Komplex felépítmény-tervezési projekt feladat megoldása.

Tantervek megtekintése